Aczél: nagy álmom a kupagyőzelem
Nagyon komoly terhelés vár a BFC-Siófok labdarúgócsapatára az elkövetkezendő egy hétben. Ezen idő alatt két Magyar Kupa mérkőzést játszik Aczél Zoltán csapata - ma 16 órakor Siófokon és egy hét múlva Debrecenben -, közte pedig szombaton a Vasashoz látogatnak.
- És azt se felejtsük el, hogy már túl vagyunk két sikertelen mérkőzésen is, ahol szintén erős ellenfelekkel találkoztunk - egészítette ki a felvezetést Aczél. - Viszont Újpesten azt láttam, hogy megmozdult valami a csapatnál. A kapott gól után elkezdtünk játszani és körülbelül fél órán keresztül, az 52-82. perc között fölényben futballoztunk. Csak azt nem értem, hogy miért várt ezzel addig a csapat, amíg hátrányba kerültünk?! Mindenesetre ez azt jelzi számomra, hogy jó úton járunk. Ugyan azt a felszabadult játékot várom ma is a csapattól, amit abban a már említett periódusban Újpesten produkált és akkor hiszem, hogy kapott gól nélkül lehoztahjuk a Debrecen elleni találkozót, ami viszont jó alap lenne a jövő heti folytatáshoz.

Nekem nagy álmom a kupagyőzelem, és most már elég közel vagyunk hozzá, hiszen egy-két meccset kell megnyerni hozzá. Nagy fegyvetrény lenne, ha már a bajnokságban nem megy úgy a csapatnak.
Forrás: sportandmedia