Sztár - Extrém sport

Adománygyűjtés a Dunaferr meccsen

Adománygyűjtés a Dunaferr meccsen
Szerdán 17 órától az utolsó hazai mérkőzését vívja a Dunaferr SE NB I-es férfi kézilabdacsapata: Széles Lászlóék a Magyar Kupában a szintén NB I-es csurgót látják vendégül. A tét a legjobb nyolc közé jutás lesz, amire a hazai környezetben pályára lépő Újváros az esélyes. De más, nemes célja is van a találkozónak: a klub arra kéri a dunaújvárosi szurkolókat, mindazokat, akik kilátogatnak a találkozóra, hogy vigyenek magukkal plüssfigurákat, amelyeket az első félidő végét jelző sípszó után dobhatnak be a pályára. Szintén várják az adakozók által vitt használt ruhaneműket, amelyeket a csarnok bejáratánál található dobozokba helyezhetnek el. A felajánlásokat, a meccsre kivitt dolgokat a csapat játékosai még karácsony előtt a Családok Átmeneti Otthonában élő rászorulóknak személyesen juttatják majd el. Ami pedig a szerdai mérkőzést illeti, arról Széles László az alábbiakat mondta:
- Miután mi vagyunk a házigazdák, nekünk már egy döntetlen is a továbbjutást eredményezné, de természetesen nem ez, hanem a győzelem a célunk, mert azzal szeretnénk elköszönni a szurkolóinktól. Persze, nem állítom azt, hogy könnyű összecsapás vár ránk, hiszen az őszi bajnoki meccsen is csak két góllal nyertünk a Csurgó ellen. Ám az akkori taktikánk is bevált, mára viszont már jobbak vagyunk, mint korábban voltunk. A gödörből is kijöttünk, legutóbb idegenben, Gyöngyösön is megszereztük a két pontot. Ellenben a Csurgó Kecskeméten kikapott, így lélektanilag mi vagyunk előnyben. Mi vagyunk az esélyesek, nagyon remélem, hogy ez a szerdai találkozón is érvényre jut majd. Úgy érzem, hogy már nekem is jobban megy a játék, mint az utóbbi időszakban - mondta Széles László.


Forrás: www.sportandmedia.com