Aludt tejjel nem lehet nyerni
„Mondhatják, hogy nem volt szerencsénk, de azért többet kell tenni. A második félidőben mozgósítottunk olyan erőket, hogy az alapján megnyerhettük volna a meccset. Ami az első játékrészt illeti: visszautalnék a meccs előtti nyilatkozatomra, amikor azt mondtam, hogy habzó szájjal nem lehet megverni a Fradit, most meg azt mondom, hogy tejfölös szájjal, vagy aludt tejjel a szánkban sem lehet mérkőzést nyerni. Úgy gondolom, hogy túlságosan is tiszteltük az ellenfelet. Súlyos egyéni hibák voltak és olyan egyéni teljesítmények, amelyek nem jellemzik a csapatot. A második félidőben hellyel-közzel beszorítottuk ellenfelünket a kapuja elé, de nagy ziccereink csak a meccs végén voltak. Egy rögzített szituációból mégis ők érték el az egyetlen találatot, amit szintén egy óriási egyéni hiba előzött meg. Végtelenül fáj, hogy a játékosaim nem érezték át, hogy három ponttal gazdagodhatnak a Ferencváros ellen. Ugyanakkor visszanézve Zulevs sérülését, teljesen egyértelmű, hogy egy 11-estől fosztottak meg minket."
Forrás: www.sportandmedia.com