Aratott a Hali a szavazáson
A Blikk olvasóinak szavazatai alapján az év labdarúgócsapatának a Haladást választották, a legjobb védőnek pedig Kuttor Attilát. Attila egyébként az év játékosa szavazáson második lett Köteles mögött. De a többi kategóriában is a dobogón végzett a csapat, hiszen Rózsa Dani Köteles László mögött a második legjobb kapus, Rajos Gábor Leandro és Kanta mögött a harmadik középpályás, Kenesei Krisztián pedig Rudolf mögött végzett a második helyen az év csatára szavazáson. Illés Bélát és Kuttor Attilát kérdeztük a végeredményről.
- Elég reprezentatív eredmény ez, hiszen országos napilapról és népes olvasóközönségről van szó. Ugyanakkor a mi népes szurkolótáborunknak is nagy szerepe lehet ebben a végeredményben... De az is igaz, hogy az élcsapatok közül mi szállítottuk a legkellemesebb meglepetést. Mi sem gondoltuk, hogy a negyedik helyen fordulunk, a középmezőnybe vártuk a csapatot.
- Magasra tettétek a lécet.
- Így igaz, ráadásul elég kiegyenlített a mezőny, sok azonos képességű csapat verseng. Ebben a csatában pedig a pillanatnyi forma és a szerencse dönt majd egy-egy pont sorsáról, tehát kemény tavasz elé nézünk.
- De becsülettel felkészültetek, nem érhet különösebb meglepetés.
- Valóban jól sikerült a felkészülésünk, annak ellenére, hogy voltak sérültek, betegek, ami zavarta picit a munkát, de erős ellenfelekkel játszottunk, ami meghozza gyümölcsét.

- Úgy gondolom, hogy az elmúlt egy év a Haladás történetében jelentős év volt a feljutással, az Akadémia elindulásával - tette hozzá Kuttor Attila.

- Nyáron az Arsenállal is megmérkőztünk, ami gondolom sokak emlékezetében megmaradt, azt a találkozót pedig egy ragyogó ősz követte. Véleményem szerint ennek a jó szereplésnek köszönhető, hogy ott vagyunk minden kategóriában a dobogón.
- Személy szerint te a legfelső fokán. Már nem is először.
- Örülök ennek a sikernek, mert ez egyfajta visszaigazolás, hogy még van bennem és megerősít, hogy jó döntést hoztam évekkel korábban, amikor a folytatás mellett döntöttem.
- Lassan, de biztosan egy rekorddöntés felé is lépdelsz.
- Béla barátom 511-es NB I-es meccsrekordjához még egy fél szezont végig kellene játszanom, ahhoz pedig ki kéne keverednem ebből a betegségsorozatból. De szerencsére most már napok óta jobban vagyok, éppen most terveztem egy kis futást.
Forrás: sportandmedia