Sporthírek

Arsenal-Porto, MU-Milan BL előzetes

Arsenal-Porto, MU-Milan BL előzetes
Kedden és szerdán a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek visszavágójára kerül sor. Az Arsenal a Portot fogadja, míg a Manchester United a Milant együttesét. Rooney és Fabregas is hiányozhat a két angol csapat kezdőcsapatából. Beckham visszatér az Old Traffordra.
Az Arsenal a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Porto otthonában lépett pályára és meglehetősen furcsa körülmények között kapott ki 2-1-re. Az első portugál találatnál Fabianszki hibázott, a lengyel kapus a saját hálójába ütötte a labdát, a második gólnál pedig csapatba visszatérő Sol Campbell volt főszereplő, de a kapus itt is vastagon benne volt a Porto második találatában. A visszavágón tehát Arsene Wenger csapatának már egy gól is elég a továbbjutáshoz, de ehhez nem szabad egyet sem kapni. Viszont ami rossz hír az ágyúsok számára, hogy a középpálya motorja, Cesc Fabregas könnyen lehet, hogy nem játszik kedd este az Emiratesben a Porto ellen.

Fabregas sérülése kiújúlt

Fabregas sérülése kiújúlt

A spanyol középpályás korábban térdszalag sérüléssel bajnlódott, amely a hétvégi Burnley elleni mérkőzésen kiújúlt. Ezért a francia mester, Arsene Wenger nagyon aggódik játékosa egészségi állapota miatt. Ez érthető, hiszen Fabregas az a játékos a londoniaknál, aki megszervezi a támadásokat. "Volt neki egy térdszalag problémája és még nem tudjuk mennyire nagy a sérülés"- nyilatkozta Wenger az ágyúsok hivatalos honlapján. "Egy késői döntést kell hoznunk, hogy játszik-e kedd este, vagy sem. Ez ugyanaz a sérülés, amely az Aston Villa ellen volt a szezon korai szakaszában." Fabregas szombaton a Burnley ellen szerezte az Arsenal első találatát. Az ő hiánya minden bizonnyal jó hír a portugálok számára, akiknek azért az előnyük nem annyira nagy.

Nem állnak ennyire jól a Milan háza táján a dolgok. A csapat hétvégén 0-0-ás döntetlent játszott a Roma elleni rangadón. De ami ennél is fontosabb, hazai pályán 3-2-es vereségbe szaladt bele a Manchester United ellen a BL odavágóján. Ezért Leonardo együttesének legalább két gólra van szüksége a továbbjutáshoz, nulla kapott találat mellett. Ez gyakorlatilag szinte lehetetlen az Old Traffordon. De amiben bízhatnak az olaszok, hogy Wayne Rooney, aki az első találkozón két gólt szerzett fejjel, kihagyhatja az összecsapást.

Rooney térde miatt nem szerepelhet

Rooney térde miatt nem szerepelhet

Az angol támadó az Egyiptom elleni barátságos válogatott mérkőzésen sérült meg. "Nem nézett ki túl jól, amikor csütörtökön visszajött, a térde be volt dagadva"- nyilatkozott Ferguson a sérülés komolyságáról. Rooney elvesztése nagy probléma a vörösök számára, ráadásul Michael Owenre sem számíthat a skót menedzser, aki ebben a szezonban már biztosan nem lép pályára.

A Milan oldaláról nézve jó hír, hogy Alex Pato gyorsan felépült sérüléséből. A brazil az Atalanta elleni 3-1-es győzelem során húzódott meg egy rossz lépés után. Pato azon a találkozón két gólt is szerzett, de a mostani hétvégi rangadót kihagyta, hogy az Old Traffordon ott lehessen. A fiatal csatár már teljesen rendbe jött, így Leonardo valószínűleg kezdőként számol vele szerda este. Nagy visszatérés lesz David Becham számára a találkozó. Becks amióta elhagyta a Manchester unitedet, azóta nem járt az Álmok Színházában. "Nagyon érzelemgazdag este volt számomra a United ellen játszani a Milanban, de a visszatérés az Old Traffordra méginkább az lesz"- mondta Beckham a mérkőzés kapcsán.

Beckhamet érzelmileg meghatja a United szurkolók szeretete

Beckhamet érzelmileg meghatja a United szurkolók szeretete

"A United szurkolók hihetetlenek voltak az első mérkőzésen, ezért köszönet jár nekik. Fantasztikus volt hallani az éneküket. Kétség kívül érzelmekkel teli lesz hallani több mint hetvenezer ember énekét az Old Traffordon. A családom velem van a Milanban és ők is menni fognak az Old Traffordra. Az édesapám nagy United rajongó és valószínűleg ez lesz az egyetlen eset, amikor nem akarja, hogy nyerjenek." Nagy visszatérés lesz ez Beckham számára, aki 2002-ben hagyta el a MU-t a Real Madrid kedvéért.


p.sz.


A hétvége mérkőzését játszotta a Real Madrid a Sevilla ellen. VIDEO itt!

A cikk támogatója MCOnet Média csoport.
Web: www.mconet.hu
E-mail: info@sport-net.hu