Sporthírek

Az FC Fehérvár a Ligakupa döntőjét célozta meg

Az FC Fehérvár a Ligakupa döntőjét célozta meg
Vasárnap 17.30-kor kezdődik a Sóstói Stadionban a labdarúgó Ligakupa negyeddöntőjének az "odavágója" az FC Fehérvár és a Győri ETO között. A címvédő hazaiak ismét a döntőbe szeretnének jutni, hogy az első helyezettnek járó 20 millió forint kellő motívációt jelent.

- Kissé meglepődtem, hogy a Győr lesz az ellenfelünk, hiszen az Újpestre számítottam. Láttam a két csapat mérkőzését, ahol viszont az ETO játéka nem okozott meglepetést. Nagyon "sűrűen" vannak a győriek, jól biztosítják egymást, ráadásul remekül kontráznak. Mindezek alapján nem számíthatunk könnyű mérkőzésre ellenük - mondta Varga István, a Vidi vezetőedzője.
- Mi lesz a célravezető harcmodor az ETO ellen?

- Tudni kell futballozni, mert aki ezt nem tudja, nem tud cselezni, pontosan passzolni és kényszerítőzni a pályán, az "halott" ember. A saját játékunkat kell produkálnunk, de nagyon oda kell figyelni a helyzetkihasználásokra, arra, hogy ne hagyjuk ki a lehetőségeinket, mert az könnyen megbosszúlhatja magát. Az a célunk, hogy címvédőként ismét bejussunk a döntőbe, de ennek az a feltétele, hogy a visszavágóra megfelelő előnyt szerezzünk. A kellő motíváció is adott, hiszen a végső győztes markát 20 millió forint üti. Kell ennél nagyobb vonzerő...?

 

Forrás: sportandmedia