Sporthírek

Az ifjú támadó gólokkal bizonyítana

Az ifjú támadó gólokkal bizonyítana

A ZTE FC tehetséges támadója, Balázs II Zsolt múlt héten szerdán az U 20-as válogatott tagjaként lépett pályára Olaszországban, szombaton, pedig az Újpest hálóját zörgette meg.

- Meglehetősen zsúfolt heted volt, az olaszok ellen 24 percet voltál pályán, milyen volt a meccs?
Az igaz, hogy 3-0-ra kikaptunk, de az eredmény nem mutatja a látottakat, mert az olasz válogatott sokkal jobban használta ki a helyzeteit, mint mi. Ők mondhatjuk azt is, hogy négy helyzetből hármat értékesítettek, és nekünk is volt legalább ennyi ziccerünk, csak mi ezeket kihagytuk.

 

kiss_varga_kovacs_sipos_834_20090217163657_179.jpg


- A hírek szerint komoly helyzeted is volt!
Beállásom után egy lecsorgó labdát lőttem kapura, de a kapus pontosan ott állt, ezért maradt ki.
- Szombaton szintén csereként álltál be, ám itt már szépségdíjas találatot értél el, mennyire élvezed Csank János bizalmát?
Úgy érzem mindenképpen, számít rám, csak az a kérdés, hogy melyik poszton. Most is középpályás voltam, de előfordult, hogy csatárként kellett játszanom. Végül is az a lényeg, hogy góllal tudjam a csapatot segíteni.
- Melyik poszton érzed igazán jól magad?
Inkább a szélén szeretek játszani, de elől többet játszatnak.
- Mire számítasz a pénteken induló szezonban, ráadásul rögtön a Debrecen ellen lesz a nyitómeccs?
Remélem, hogy jól kezdünk, bár nem lesz könnyű, a DVSC-t le kell gyűrnünk, bízom abban, hogy a három pont a miénk lesz.

 

 

Forrás: sportandmedia