Az Orosháza évzáró vacsorája
Ma, 18 órakor kezdődik az NB III-as labdarúgó-bajnokságban szereplő Orosháza évzárója a Rákóczi telepen található Közösségi Házban. A csapat játékosai és vezetői mellett, többek között a város polgármestere, Németh Béla is megtiszteli jelenlétével az eseményt. Talán nem véletlen, hiszen csoportjában az első helyről várhatja a tavaszi folytatást Kvasznovszky József vezetőedző legénysége. Az est során elhangzik majd az év értékelő, valamint a játékosok egyéni teljesítményének is a részletezése. Aztán következhet a vacsora, de az csak este derül majd ki, hogy mi kerül az asztalra...
- A menü az még titok, mert Restály György elnök úr meglepetése lesz, így még én sem tudom. Miután csak január 11-én kezdjük el a felkészülést, a fiúk egy kissé "elengedhetik" magukat az est során. Elhangzik majd az év értékelő, de a játékosok egyéni teljesítménye is szóba kerül. Összességében elégedett vagyok a csapattal, hiszen a nyáron egy 7. helyen álló gárdát vettem át, s most az első helyről várjuk a tavaszi folytatást. Pedig egy kicsit rapszódikus volt a játékunk, hiszen a kiegyensúlyozott ciklus után, objektív okok miatt egy rosszabb sorozatot produkáltunk. Aztán a Gyula elleni találkozón feltámadtunk, majd 5-0-ra legyőztük az ESMTK csapatát, s azzal letaszítottuk a trónról. Akkor vettük vissza az első helyet, amit a tavaszi idényben is szeretnénk megtartani. Maximálisan elégedett vagyok, hiszen rendeztük a sorokat. Erről is beszélgetünk majd ma este - mondta Kvasznovszky József, az Orosháza vezetőedzője.
Forrás: www.sportandmedia.com