Sporthírek

Az utolsó 15 perc csúnya volt

Az utolsó 15 perc csúnya volt
Az NB I-es női kézilabda-bajnokság felsőházi rájátszásának a debreceni rangadóján a bajnok Győr 34-23 (13-12) arányú győzelmet aratott. A vendéglátó DVSC-Aquaticum csapata 45 percig méltó ellenfele volt a bajnoknak, ám attól kezdve szinte "kipukkadt" a hazai csapat.
- Egyértelműen elfáradtunk a rangadó végére. Kevesen voltunk, kevés csere lehetőségünk volt, és azt a tempót, amit a Győr diktált, már nem tudtuk tartani. Ez szerintem még az első félidőre is érvényes, mert alapvetően akkor sem játszottunk jól. Csak annak örülhettünk, hogy abban a periódusban fej-fej mellett haladtunk, küzdöttünk a Győrrel, így a riválisunk nem tudott meglépni tőlünk. Ám a 45. perctől kezdve elfogyott a szuflánk, már nem volt tartalékunk. Bebizonyosodott, hogy a Bajnokok Ligájában való szereplés előnyt jelent, mert azt a terhelést már megszokták a győriek. Jobban játékban vannak és zsinórban színvonalas mérkőzéseket vívnak.
Sajnálom, mert az utolsó 15 perc nagyon csúnyára sikeredett a részünkről, addig azért valahol ki-ki meccset játszottunk, de a végére kipukkadtunk. Amikor vége volt a mérkőzésnek, el is kenődtünk egy kicsit, mert ekkora különbségre azért nem számítottunk. Az utolsó percek illúzió rombolóak voltak, de remélem, hogy az első 45 perc azért mindenkiben bent maradt - mondta Bognár Barbara, a Loki válogatott játékosa.

Forrás: www.sportandmedia.com