Bajusz Sándor: érdekes, hogy ugyanaz a játékvezető állított ki...
Pénteken, 18 órakor kezdődik a Dunaferr SE - Tatabánya NB I-es férfi kézilabda mérkőzés. A találkozón a hazai csapatban ismét pályára lép a rutinos Bajusz Sándor, aki a Komló elleni legutóbbi bajnokit kihagyta, mert az azt megelőző százhalombattai összecsapáson a játékvezető piros lappal kiállította. ez pedig automatikus eltiltást jelentett.
- Az egészben az az érdekes, hogy korábban két ilyen eltiltásom volt, s mindkét alkalommal szintén ez a játékvezető szórt ki a meccsből, mint aki most Százhalombattán is így döntött. Nem tudom az okát, hiszen visszanézve a felvételeket, túlságosan is szigorú döntést hozott, ezt nem érdemeltem meg, nem volt rá alapja. Mindegy, ez van, illetve ez történt. Az a lényeg, hogy ismét elfoglalom a helyemet a csapatban - mondta a Dunaferr SE irányítója.

- A Komló ellen, igaz, hogy ön nélkül, nyögvenyelősen nyert a csapata. Mi várható a tatabánya ellen?
- Az biztos, hogy most sem könnyű a dolgunk, de mindent beleadunk, hogy magabiztosan győzzünk. A csapatban mindenki egészséges, leszámítva Kemény Józsit, neki a könyöke részlegesen beszakadt. Ám szerintem egy könyökvédővel még ő is pályára lép, vállalja a játékot, mert ilyen fából faragták.
Forrás: sportandmedia