Bali 26
„Családi környezetben ünnepeltünk, a szeretteimtől egy DVD-lejátszót kaptam a kocsiba, alaposan megleptek vele, már régóta szerettem volna. Nem tulajdonítok nagyobb jelentőséget már a születésnapjaimnak, nem szeretem számolni őket, mert egyre nagyobbak a számok. Már öreg vagyok a foci szempontjából, szívesebben lennék 20 éves. Szegeden, szülővárosomban kezdtem focizni, édesapám hatására. Ő is hatalmas futball rajongó volt, focizott is egy ideig, de a munka mellett nem tudott sokáig játszani. Ő bíztatott mindig és a nehéz időszakokban is végig mellettem állt. Amivel igazából elégedett vagyok az a tavalyi év, az előtte lévő időszakommal nem igazán. Ezért is vagyok egy kicsit elégedetlen, mert csak mostanra értem el azt, amit 22 évesen szerettem volna elérni, de remélem, hogy most már beindul a gépezet. Mint mindenki, aki futballozik, én is szeretnék válogatott lenni, meg külföldre, egy nívós bajnokságba igazolni. A spanyol bajnokság áll hozzám a legközelebb, de reálisan nézve, nagyon nehéz oda kikerülni. Egy belga, vagy holland bajnoksággal mindenképpen elégedett lennék. Ha majd egyszer abbahagyom az aktív játékot, akkor is szeretnék mindenképpen a futballban maradni. Technikai vezetőként, vagy akár edzőként. Tervezem, hogy még az idén elkezdem az edzői iskolát. A magánéletemmel teljesen elégedett vagyok. Két éve vagyunk jegyesek a menyasszonyommal, ha minden jól megy, akkor jövőre összeházasodunk, azt követően pedig jöhet az utód is."
Forrás: www.sportandmedia.com