Bárányos vezér lesz Pápán is
Bárányos Zsolt az egyik legrutinosabb irányító középpályás a magyar mezőnyben, legutóbb Nyíregyházán játszott, ám egy hete úgy döntött, hogy a Lombard FC Pápa színeiben folytatja tovább pályafutását.
- Az átigazolási időszak egyik legnagyobb szenzációját szolgáltattad, miért éppen a Pápát választottad?
Nem is az anyagiak döntöttek leginkább, a legfőbb indokom talán, hogy Bíró Péter tulajdonossal már többször tárgyaltunk ezt megelőzőleg is, igaz akkor még az első osztályban szerepelt a csapat. Szimpatikusnak tűnt a hely, a csapat és az ajánlatuk.
- Volt esetleg más megkeresésed a magyar első osztályból, vagy külföldről?
Több csapattal is tárgyaltam, volt külföldi ajánlatom is, de arra várni kellett volna, én, pedig focizni akartam.
- Mennyi időre szól a kontraktusod a klubbal?
Két és féléves szerződést kötöttünk.
- Tisztában vagy-e azzal, hogy Pápán a vezér szerepét osztják majd rád?
Természetesen, ezt már a szerződéskötéskor megbeszéltük. Elmondták a vezetők, hogy mit várnak el tőlem. Tudom, hogy tíz pont a lemaradásunk, de úgy megyünk neki a tavasznak, hogy fel akarunk jutni.
- Mennyire ismerted meg ez alatt a rövid idő alatt a csapatot?
Most már megismertem őket, előtte is hallottam róluk, be is igazolódott, hogy egy nagyon fiatal és tehetséges társaság. Jó futballisták, de hiányzott közülük egy vezéregyéniség, aki a pályán irányítsa és segítse őket, ezt a szerepet szánják most nekem. Az első edzőmeccsen már be is bizonyosodott, hogy jó úton járunk, s nem volt egyáltalán véletlen, hogy az osztrák másodosztály második helyezettjét simán vertük 4-1-re.
- Volt-e olyan ezt megelőzőleg, akit ismertél a csapatból?
Szűcs Lajossal még a Fradiban játszottunk együtt, a többieket inkább névről, mert nagyon fiatalok, de azért így is volt néhány srác, aki ismerős volt.
- Véber Györggyel annak idején, a pályán ellenfélként többször találkoztatok, érdekes szituáció, hogy most az irányítása alatt dolgozol!
Gyuri ugyanazt képviseli, mint játékos korában, nem szabad elfelejteni, hogy ő a pályán egy egyéniség volt. Most sincs másképp, megköveteli a fegyelmet, de szereti a jó hangulatot az öltözőbe, ebbe beleférnek a poénkodások is.
- Az előbb említett tíz pontos lemaradást véleményed szerint be lehet hozni a Gyirmóttal, illetve a Péccsel szemben?
Mindenféleképpen, ha az első három meccsünket megnyerjük, az, kellő alapot adhat a jó folytatásra. Mi minden mérkőzést meg akarunk nyerni, aztán majd meglátjuk, hogy ez a végére mennyire lehet elég.
Forrás: sportandmedia