Sporthírek

Bari már a feljutásról álmodozik…

Bari már a feljutásról álmodozik…
Bárányos Zsolt azzal a nem titkolt céllal érkezett a tél folyamán Nyíregyházáról Pápára, hogy a következő idényben visszatérjen az első osztályba. A labdarúgó rögtön vezéregyénisége lett új csapatának, a hétvégi Gyirmót SE elleni rangadóra, pedig kettőzött energiával készül, mivel szerinte ez az összecsapás a feljutás szempontjából különös jelentőséggel bír.

„Igazi hatpontos mérkőzés lesz, részünkről csak a győzelem elfogadható, mert csak így van esélyünk arra, hogy felkerüljünk az NB I-be. Nem lesz könnyű mérkőzés az, biztos, de a budaörsi győzelmünk jó alapot adhat arra, hogy most is sikerrel zárjuk ezt a kilencven percet is. Nekünk semmilyen más eredmény nem jó, és ennek tudatában lépünk pályára. Bajnokin ugyan még nem játszottam ellenük, bár, amikor Sopronban szerepeltem, akkor egy edzőmeccs erejéig találkoztam velük, így különösebben nem ismerem őket. Véber György természetesen feltérképezte ellenfelünket, így megvan a recept arra, hogy milyen felfogásban játszunk majd. Jól összekovácsolódott a társaság, jó a hangulat, így tehát minden adott arra, hogy egy jó mérkőzésen sikeresen zárjunk." - tette hozzá a Lombard FC középpályása.

Forrás: www.sportandmedia.com