Beteg gyermekek szülein segítettek a piros-kékek
Az átadott ajándékok azt a célt szolgálják, hogy a szülők a gyermekük mellett maradhassanak és amennyiben szükséges, az osztályon aludhassanak. Az intézménynek erre sem korábban, sem most nem volt anyagi fedezete s ez a tény már tavaly karácsonykor is ismert volt az adakozók előtt. Akkor a Sport & Media Kft és a játékosok is ígéretet tettek, hogy segítenek.

- Már visszatérő vendégek vagyunk a kórházban, hiszen 2007-ben és 2008-ban is megajándékoztuk a gyermekosztály kis lakóit. Most viszont nem velük, hanem az ott dolgozó ápolókkal és orvosokkal találkozhattunk, akik olyan szobákban helyezik el ezeket a kényelmes szétnyitható ágyakat, ahol a szülők eddig csak kényelmetlen ülőalkalmatosságon, vagy folyosói padokon aludhattak. Alig tudtuk elhinni, hogy a kórházi dolgozók mennyire megörültek ennek az ajándéknak és őszintén meglepődtünk, amikor az átadást követően pogácsával és ásványvízzel köszönték meg nekünk. Nagyon reméljük, hogy ezzel is segíthettük a munkájukat és azt , hogy a kényszerből ott alvó szülők már sokkal kényelmesebb körülmények között lehetnek a gyermekeik mellett- mondta Nagy Dániel az FC Fehérvár futballistája, aki több csapattársával, így Farkas Balázzsal, Horváth Gáborral, Mohl Dáviddal, Kocsis Gáborral és Vadász Viktorral képviselte a piros-kék klubot az eseményen.

Forrás: sportandmedia