Bizonyítani akar a DKSE
„Nem tudom, hogy mi történt velünk. Már eleve rosszul kezdtünk, aztán hiába zárkóztunk fel, mert pillanatok alatt produkáltak egy 6-1-es szériát, ez pedig lényegében eldöntötte a meccset. Kapaszkodtunk utánuk, de már nem sikerült utolérni őket. Sajnos a góljaim javát hétméteresből szereztem, jobb lett volna, ha többet tudok a szélről segíteni, de ez most nem az a mérkőzés volt. - mondta kissé keserűen. Talán, ha van még egy emberünk, akkor nyerhető lett volna az összecsapás, gondolok itt arra, hogy többen sérültek, és betegek már hosszú ideje. Így egyértelműen hosszabb cserepaddal rendelkezett a Tatabánya, ez nagymértékben hozzájárulhatott ahhoz, hogy kikaptunk. Jó lenne már idegenben is nyerni, akkor lenne arra remény, hogy feljebb araszoljunk a tabellán, reálisan sajnos kevés arra a sanszunk, hogy ötödikek legyünk. A Fürednek szerdán nekiugrunk, lesz, ami lesz. Most amolyan dafke, csak azért is hangulat uralkodik a csapatban, bízom abban, hogy ez erőt ad. Jó lenne szép játékkal pontot, pontokat hazavinni Veszprémből." - hangsúlyozta a debreceniek 24 esztendős szélsője.
Forrás: www.sportandmedia.com