Sporthírek

Budapest Honvéd - Panathinaikosz

Budapest Honvéd - Panathinaikosz
Ahogy arról korábban már beszámoltunk az idén fennállásának 100. születésnapját ünneplő Budapest Honvéd egy neves csapatot lát vendégül egy gálameccs erejéig. Nem kell tovább találgatni, hogy ki lesz az ellenfél, ugyanis kiderült, hogy a görög Panathinaikosz jön augusztusban a Bozsik-stadionba.

Az elmúlt napokban a két klub megegyezett minden részletben, és aláírta a mérkőzésről szóló szerződést. Talán mondani sem kell, hogy a két klubot Puskás Ferenc személye köti össze: Öcsi bácsi 1970-74 között edzette a hellén csapatot igen eredményesen, hiszen a BEK döntőjéig vezette a gárdát, és két alkalommal a bajnoki címet is elhódította. A megállapodás szerint a Panathinaikosz 45 fős küldöttsége 2009. augusztus 8-án, szombaton a délutáni órákban érkezik Budapestre. A találkozó másnap, augusztus 9-én lesz 15 órai kezdettel. A zöld-fehérek a mérkőzés után visszautaznak a görög fővárosba. A megállapodásban többek között az is szerepel, hogy a vendégek a legjobb csapatukkal érkeznek Budapestre.

 

Forrás: sportandmedia