Csáki Viktória főiskolai hallgató
- Tanulok, de most éppen keresztfélévem van a nyíregyházi főiskolán a levelező testnevelés szakon, így csak szeptemberben folytatom tovább.
Tavaly diplomáztam volna, de több tantárgyból is csúsztam, így csak jövőre végzek - mondta a Loki válogatott szélsője.
- Miként tudja összeegyeztetni a tanulást az élsporttal?
- Nehezen, még akkor is, ha csak levelezős vagyok, mert hetente pénteken és szombaton egész nap vannak az elméleti és a gyakorlati órák a főiskolán. Viszont nagyon sokszor előfordul, hogy pont ezekben az időpontokban van mérkőzésünk. Ez a probléma, hiszen nekem a sport a munkám, a klub a munkahelyem, itt kapom a fizetésemet. A tanárok többször választás elé állítottak: vagy a tanulás, vagy a sport, és többnyire én ez utóbbit választottam.
- Egyébként hogy megy a tanulás?
- Az a baj, hogy nincs szorgalmam, mert ha választani kell, akkor a tanulás helyett inkább alszom egy jót. Nehezek az elméleti tárgyak, például az anatómiánál még latinul is tudni kell.
- Mint a pályán a játékban. Például szombaton a Győr ellen. Ott mit vár?
- Nehéz lesz, mert a sérültek miatt egy kissé hiányosak vagyunk.
Azért nagyon komolyan készülünk, hiszen hazai környezetben szeretnénk nyerni a Győr ellen. Szerintem van is rá esélyünk.
Forrás: www.sportandmedia.com