Sporthírek

Csapata vezére volt

Csapata vezére volt
Folytatta ragyogó sorozatát a ZTE FC. Szombaton az MTK Budapest otthonából térhettek haza a zalai kék-fehérek három ponttal. A Zete és a mezőny legjobbja a középpályán hatalmas munkát végző Horváth András volt, akinek jelentős része van csapata sikerében.

 

 

Forrás: sportandmedia

- Nehéz meccs várt ránk, hiszen az MTK négyből négy bajnokit megnyert, nekünk abból a szempontból hátrányunk volt, hogy mi eggyel kevesebbet játszottunk, mint ők - mondta András. - Úgy gondolom azonban, hogy annak alapján, ahogy Csank János feltérképezte őket, és mi minden taktikai utasítást betartottunk, nem tudtak mit kezdeni velünk. A taktika fő részét képezte, hogy sokat kellett futni, igaz a mi sportágunk ilyen, ráadásul idegenben minden energiát be kellett vetni, örülök, hogy sikerült ezeket az elvárásokat teljesíteni. Megérdemelten győztünk, mert fegyelmezetten és célratörően játszottunk. Kis hiányérzetem van, mert mindenféleképpen gólt szerettem volna lőni, ez ugyan most nem sikerült, bár az első félidőben több alkalmam is volt kapura lőni. Közel állok a gólhoz, mondhatnám azt is, hogy érik - hangsúlyozta a kétszeres válogatott játékos.