Csupán Polonkai dőlt ki a sorból
- Még a kedd késői esti vizsgálat kiderítette, hogy a belső oldalszalag egy kicsit beszakadt és megnyúlt. Szerencsére nem szakadt el, így az orvosi vélemény szerint pár nap teljes pihenő után jöhetnek a kezelések, majd azt követően, két hét múlva már elkezdhetem ismét a munkát a csapatnál - mondta Polonkai Attila.

- Nekem még az első félidő végén egy diósgyőri játékos eltalálta a térdemet. Azért volt az ijedtség, mert abban a pillanatban elzsibbadt és nem tudtam kinyújtani. De nincs semmi baj, a szerda délelőtti edzésen már elvégeztem a rám kirótt penzumot, s amennyiben Varga István vezetőedző a kezdőcsapatba jelöl, úgy vállalom a Debrecen elleni játékot - mondta Farkas Balázs.
Információink szerint Ilja Radovics sem szenvedett komolyabb sérülést Diósgyőrben, így ő is bevethető állapotban lesz a Loki ellen.
Forrás: sportandmedia