Sporthírek

Darko már csak a Vidire koncentrál

Darko már csak a Vidire koncentrál

Nem volt szerencséje a montenegrói U19-es válogatott támadójának, Darko Karadzicnak: miután elfogadta az FC Fehérvár ajánlatát, a magyar munkavállalási vízum beszerzése több, mint három hétig tartott, így a bal oldali támadó a felkészülés jelentős részét kihagyta.

 

- Már megnyugodtam, hiszen ismét itt vagyok a csapatnál és bekapcsolódtam a munkába. Végre nagy nehézségek árán sikerült beszerezni a hivatalos papírokat, de nem ment könnyen. A kényszerű várakozás alatt otthon voltam, s egyedül edzettem.

 

Karadzic, az FC Fehérvár támadója

 

De most végre csak a focira koncentrálhatok. Korábbi csapataimban több poszton is szerepeltem, de a baloldali támadó posztja fekszik igazán, ott érzem jól magamat. Szeretném meggyőzni az itteni edzőket is, hogy ott a helyem, ott vagyok igazán jó teljesítményre képes. Szeretnék bekerülni a csapatba, de azt is tudom, hogy meg kell harcolnom érte. Ezért a maximumot kell nyújtanom az edzéseken, amit csak kemény munkával érhetek el. Azt is elárulom, hogy nagyon jól érzem magamat a városban és a klubnál, s a helyzetemet az is megkönnyíti, hogy honfitársam Radovics is a csapat tagja - mondta a nagy jövő előtt álló Darko.

 

 

Forrás: sportandmedia