Sporthírek

De mi van a Sifter Tamással?

De mi van a Sifter Tamással?
Még a REAC elleni, a 4-0 arányú hazai győzelemmel záruló mérkőzésen sérült meg Sifter Tamás, az FC Fehérvár középpályása. Azóta nem lépett pályára, s ezért is adódik a kérdés: mi van vele?
- A REAC elleni mérkőzésen a szünetben kértem cserét, mert megsérült a térdem. Azt követően, a válogatott szereplése miatti szünetet is kihasználva egy hétig pihentem, majd bekapcsolódtam a csapat munkájába. A múlt héten, a Kaposvár elleni mérkőzés előtt már kispados voltam, majd úgy volt, hogy szerdán, a Győr elleni Ligakupa mérkőzésen már pályára lépek. Ám az élet közbe szólt, hiszen a hétfői edzésen egy rossz mozdulat következtében ismét megfájdult a lábam. Ezért is döntöttünk úgy Varga István vezetőedzővel, hogy a továbbjutás nagyon fontos tényező a csapat életében, így nincs értelme, hogy sérülten megkockáztassuk a játékomat. Ezért nem voltam tagja a kupadöntőbe jutott csapatnak. Szerintem pénteken megbeszéljük Vargával, hogy a Honvéd elleni szombati bajnokin számít-e rám a csapatban, de úgy vélem, talán a cserék között ott leszek. A kezdőben vélhetően nem, hiszen tétmérkőzésen már három hete nem játszottam - mondta Sifter Tamás.

Forrás: sportandmedia