Sztár - Extrém sport

Debreceni részsiker

Debreceni részsiker
Az őszi idény nagyon rosszul sikerült a debreceni férfi kézilabda csapat számára, hiszen azon túl, hogy az utolsó helyen áll a Budapest Bank kézilabda Ligában a szezon közben pénzbüntetéssel is sújtott csapat, a DKSE január elsejétől a légiósaitól is megvált, azaz Srdjan Djordjevics, Marinko Kelecsevics, Vadkerti Gabriel, Adrian Vasile és Nikola Isailovics is máshol folytatja pályafutását. Egy részsikert azonban elkönyvelhet a klub, Pálos Gábor, a DKSE Hotel Lycium balszélsője eredményes őszi idényt tudhat maga mögött, hiszen 95 góljával - melyből harmincat büntetőből szerzett - 5.59-es átlagot produkálva a góllövőlista negyedik helyén tanyázik.


Pálos Gábor, a DKSE szélsője


- Ez a teljesítmény akkor lenne szép, ha a bajnokság végén is így állnék és nem a büntetők miatt lenne ilyen jó a százalék. Egyébként volt már hasonló szezonom, az első húszban már többször is jártam, de számomra nem ez, hanem a csapat eredményessége fontos, sajnos erről nem beszélhetünk.

- A jövődről beszélhetünk?

- Annyit elárulhatok, hogy a következő fél évet még biztosan Debrecenben töltöm.

Forrás: www.sportandmedia.com