Dél-Amerikából igazol a Pápa
Tizenegy napot töltött Kolumbiában, az Independiente csapatának vendégszeretetét élvezve Véber György, a Lombard Pápa vezetőedzője és Árky Gábor klubmenedzser, akik tegnap érkeztek vissza Dél-Amerikából.

„Nagyon komoly értéke van az utunknak, ugyanis remek tapasztalatokra tettünk szert. Sikerült feltérképeznünk a leendő testvércsapatunk klubfelépítését és játékosállományát is. Első lépcsőben úgy döntöttünk, hogy két l abdarúgót igazolunk le, közülük az egyik rendszeres játéklehetőséget kap az első keretnél, a másikat pedig én szúrtam ki a második csapatuk egyik meccsén. Ez egy hosszú távú együttműködés első lépése. Konkrét elképzelésekkel mentünk ki a játékosokkal kapcsolatban, vagyis posztra igazoltuk őket. Egyikük védekező középpályás, a másik játékos pedig a jobb oldalon szinte bárhol bevethető futballista, akinek az a különlegessége, hogy a bal oldalon is megállja a helyét. Csatárt is szerettünk volna hozni, de sajnos nem találtunk megfelelőt. Anyagiakban megegyeztünk a két játékossal, akikért átigazolási díjat nem kell fizetnünk. Az ő érkezésük január elején várható. Nagyon készségesek voltak, bármire voltunk kíváncsiak, mindent a rendelkezésünkre bocsájtottak, tudtuk tanulmányozni az egész klubmodellt, és én ebből fogom írni a szakdolgozatomat is a Pro-licences tanfolyamon, nagyon komoly anyag áll a rendelkezésemre. Szakmailag már kevesebb tapasztalatot tudtunk szerezni, hiszen ott már a rájátszás zajlik, így három meccsüket és két átmozgató edzésüket tudtuk csak megnézni. A legnagyobb probléma náluk, hogy gyakorlatilag nincs utánpótlás képzésük. Ösztönösen tanulják a focit. Fantasztikus a körítés a meccseken, ennek ellenére a Dél-Amerikai futballisták álma az, hogy Európába jöjjenek. Hogy tőlünk megy-e, mehet-e ki játékos az Independientébe, vagy Kolumbiába, az még a jövő zenéje, de ennek leginkább anyagi vonzata van. Én nem tartom reálisnak ezt a közeljövőben, de semmit nem lehet kizárni, pláne, ha reményeink szerint alakulnak a dolgok és a két klub között hosszú távú kapcsolat alakul ki. Előfordulhat, hogy nekik tetszik meg az egyik játékosunk is el akarják majd vinni. Például kapus poszton lehet keresnivalónk, nem pont az Independienténél, hiszen ott a paraguayi válogatott kapusa véd, hanem másik csapatnál, mert bizony nem sok ügyes hálóőrt láttunk a meccseken. Nagyképűség nélkül mondhatom, hogy szakmailag is tudnánk segíteni, mert a kinti tapasztalatok alapján azt mondom, hogy gyengék az edzők. Lehet, hogy ez fellengzősen hangzik, de nekem akkor is ez a benyomásom. Mindenképpen hosszú távú együttműködés a célunk, ezért is bízom benne, hogy az első két kolumbiai fecske jó benyomással lesz ránk és azt is remélem, hogy mi is szimpatikusak voltunk és leszünk nekik."
Forrás: www.sportandmedia.com