Deme kihagyja a szombati derbit
Bár halvány remény volt rá, hogy Deme Imre pályára léphet az NB II-es labdarúgó-bajnokság záró fordulójában Hévízen, úgy tűnik a Tatabánya középpályása nincs bevethető állapotban.

- Az a helyzet, hogy kedden döntött le a lábamról egy vírusos fertőzés és szinte azóta egyfolytában lázam van, még tegnap este is hőemelkedésem volt, ezért nem is igen hagytam el az ágyat, tegnap szinte egész délután aludtam. Persze ebben az is közrejátszott, hogy bíztam benne, hogy szombaton pályára léphetek, de mivel még mindig iszonyatosan gyenge vagyok és hőemelkedésem is van, erre nem kerülhet sor.
- Milyen esélyt adsz a csapatodnak?
- Hetven-harminc a mi javunkra. Szerintem átérzik a srácok, hogy milyen fontos számunkra ez a mérkőzés.
P. Nagy László vezetőedző várhatóan a Németh Almási, Ferencz, Forgács, Megyesi, Szalai, Vass, Farkas V., Kovács, Ferkó, Farkas J. összeállítású csapatot küldi pályára.
Forrás: www.sportandmedia.com