Egy, ex-győri a Győr ellen készül
Varga Gábor a Gyirmót SE érintésével került Pápára tavaly nyáron. A középpályás számára pikáns lehet a hétvégi Győr II elleni bajnoki, ugyanis a játékos éppen a győriektől érkezett jelenlegi állomáshelyére.
- Mit vársz a holnapi összecsapástól, hiszen számodra azért érdekes lehet ez a kilencven perc?
- Győznünk kell, szeretnénk folytatni a jó tavaszi szereplésünket, mindenképpen csak azzal lennék elégedett, ha bezsebelnénk a három pontot. Igazából különösen nem dobogtatja meg a szívem, ha a Győr ellen kell pályára lépni, teljesen mindegy, hogy ki az ellenfél, nekünk az a dolgunk, hogy nyerjünk - mondta Gábor.
- Te most már végleg a Lombard játékosa lettél, ugye?
- Igen, most egyeztem meg a Pápával, úgy érzem ez mindkét fél részére egy korrekt jövőképet vázolt fel, úgyhogy ez egy jó kapcsolat kezdete, folytatása köztem és a klub között.

- Mennyi időre szól szerződésed?
- Három éves szerződést kötöttünk.
- Van-e olyan játékos az ellenfél csapatában, akivel esetleg együtt játszottál?
- Igen, Nyári Tiborral a győriek védőjével, ő is, akárcsak én csornai születésű, szomszédok is vagyunk, így aztán vele tényleg jó baráti kapcsolatban vagyok. Nem lesz furcsa, de nem nagyon szoktunk egymás ellen játszani. Más azt hiszem nem lesz, akivel együtt játszottam volna, mert fiatalabbak nálam. Tiborral azonban folyamatosan tartom a kapcsolatot.
- Ilyenkor mennek a zrikák, telefonok, sms-ek?
- Hát, persze beszéltünk már a mérkőzésről, hogy mi várható, hol fog játszani, egyáltalán találkozunk-e a mérkőzésen, de nem szoktuk egymást zrikálni. Apró, pici kis tüskék elhangzanak, de komolyabbak sohasem.
- Sokan azt mondják, hogy a mostani Pápának lenne esélye befogni a közvetlen élmezőnyt, ezt hogy látod?
- Én is úgy érzem, hogy kezd együtt lenni a társaság, nyáron nagyon sok játékos érkezett, akkor úgy éreztem, hogy nem tudott összeállni a csapat. Most viszont Véber György érkezése után más a helyzet, nagy szerepe van ebben a Gyurinak, úgy érzem összekovácsolódott a brigád, és tényleg odaérhetünk. Az őszi teljesítményünk egyáltalán nem volt megfelelő, így tetemes hátrányban vagyunk a Péccsel szemben, de én bízom abban, hogy ezt le tudjuk dolgozni. Nyernünk kell sorozatban a meccseket, és reménykedni abban, hogy a pécsiek néhányszor buknak.
Forrás: sportandmedia