Elmaradt a Loki átmozgató tréningje
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a DVSC-TEVA már tegnap megérkezett Székesfehérvárra. Herczeg András azonban a hírekkel ellentétben nem kinti, hanem benti foglalkozást vezényelt a csapatának. Értehető is, hiszen a 11 órára tervezett mozgás pillanatában még esett az eső Fehérváron.
- Másképp oldottuk meg, a Hotelben mozgattuk át a csapatot - mondta Herczeg András, a Loki vezetőedzője.
A fiúkra aztán egy kis csendespihenő várt az ebédig. A megbeszélt időpontban egyesével, kettesével szivárogtak le a Jancsár Hotel aulájába. Leandro és Czvitkovics oda is magával hozta a videojátékát, Szakály Péter a sportnapilapot tanulmányozta, Oláh Lóránt és Rudolf Gergely viszont félrehúzódva Herczeg Andrással duruzsolt, egy apró mágnestábla fölé hajolva. Mint később kiderült, már a taktikai utasításokat beszélték át. Ebből kikövetkeztethető, amit később Herczeg András sem titkolt el, hogy a Rudolf-Oláh ékpárral áll fel a csapat. S hogy mi értelme volt a korai értekezletnek? Nagyon egyszerű, a debreceniek ugyanis az Andics, Koller, Horváth, Mohl védősorra készülnek. A csapat aztán a megbeszélt időpontban eltűnt az ebédlőben. A fiúkra délután már csendespihenő vár a meccskezdésig.

A debreceni vezetők viszont nem tétlenkedtek, a Sóstói Stadionban is jártak, egyeztettek a fehérváriakkal, s ha már ott voltak a pályára is vetettek egy pillantást, ahol szorgos kezek dolgoztak a talaj felszárításán, állítólag szivacsokkal itatták fel a vizet a játéktérről...
Forrás: sportandmedia