Sztár - Extrém sport

Előkelő helyről várják a folytatást

Előkelő helyről várják a folytatást
Ma, három hét pihenő után a tatabányai kézisek is munkába állnak. Az ősz nagyon jól sikerült Debre Viktor tanítványainak, tehát ezt a teljesítményt csak szinten kell tartani a folytatásban. A bajnokság első periódusának áttekintésére Kontra Zsoltot, a Carbonex technikai vezetőjét kértük.


Kontra Zsolt, a Tatabánya Carbonex KC technikai vezetője


- A szezon előtt az 5-8. hely volt a célkitűzésünk, hiszen kilenc új játékossal vágtunk neki a bajnokságnak. S bizony az első időszakban két elkerülhető vereség is jelezte - Mezőkövesd FTC -, hogy még nem állt össze a csapat. De a társaság még időben kapcsolt, összekapta magát, a védekezés és a kapusteljesítmény látványosan feljavult, ezen túl pedig többen is kiemelkedő tejesítményt nyújtottak a folytatásban. Aztán Gál Gyula érkezése további lökést adott a csapatnak, így sikerült egy nyolc meccses győzelmi sorozatot produkálnunk és így kerültünk a tabellán előkelő helyre. Ezzel természetesen a céljaink is megváltoztak, látva a csapatban rejlő erőt, most már az első négybe szeretnénk kerülni. Bár ez még így sem lesz könnyű  feladat, hiszen a Dunaferr, a Csurgó is oda vágyik.

- Még a Magyar Kupában is áll a csapat.

- A még a helyes kifejezés, hiszen a negyeddöntőben a Veszprémet kaptuk - az első mérkőzést február 7-én,a visszavágót március 10-én játsszuk -, ami a búcsút jelenti a sorozattól. Bár kaphattunk volna könnyebb ellenfelet is, azért annyi előnye ennek is van, hogy ismét vendégül láthatjuk a világ egyik legjobb csapatát, másrészt utána csak a bajnokságra kell koncentrálnunk.

Forrás: www.sportandmedia.com