Sporthírek

Élveztem a játékot!

Élveztem a játékot!
A pénteki FC Fehérvár-ZTE mérkőzés legjobbja a mezőnyben Szakály Dénes, a Vidi középpályása volt, aki csapata gólját szerezte és egy kapufát is lőtt. Talán eddigi legjobb fehérvári tejesítményét nyújtotta, ám Varga István idő előtt lecserélte.
- A mérkőzés elején látszott, hogy frissek vagyunk, ráadásul riválisunknak helyzete sem adódott. Nálunk viszont ismét bejött a szokásos koreográfia, most is nagyon sok helyzetünk kimaradt. Aztán sikerült betalálnom a ZTE kapujába. Nagyon élveztem a játékot, úgy érzem, hogy nem is ment rosszul, a gólom pedig egyenesen feldobott.
Amikor a cserére került sor, láttam, hogy a Kulcsár számát emelik a magasba, ezért azonnal a bal oldalra futottam ki, hiszen ilyen esetben átállunk a 4-4-2-es felállásra, s nekem ebben az esetben ott van a helyem. Ezért sem értettem, hogy váratlanul mégis engem hívtak le. Úgy gondolom, hogy volt még bennem lehetőség, de ezen utólag már kár okoskodni. Lehet, hogy azért cseréltek le, mert már pihentetni akartak a Haladás elleni keddi mérkőzésre. Sajnálom a mérkőzést, mert két pontot adtunk ajándékba az Egerszegnek - mondta csalódottan Szakály Dénes.

Forrás: www.sportandmedia.com