Sztár - Extrém sport

Erőltetett menetben a DVSC-Korvex

Erőltetett menetben a DVSC-Korvex
Nem mondhatni, hogy hosszabb pihenőt adott a csapat tagjainak Bakó Botond, a DVSC-Korvex NB I-es női kézilabda-csapatának a vezetőedzője, hiszen a lányoknak karácsonyozni is alig volt idejük. Ennek pedig az volt az oka, hogy a kínai világbajnokság miatt a közös munkából négyen is hiányoztak, de más okok is közrejátszottak a keret szűkösségében. Viszont feladatok vannak bőven, így a Magyar Kupában való helytállás: a Loki kedden 17 órától Dunaújvárosban lép pályára, hogy bejusson a legjobb nyolc közé.

- Egyértelműen a továbbjutás a célunk, amit idegenben kell kivívnunk a Dunaújváros ellen. Nem vagyok kegyetlen, egyszerűen arról van szó, hogy a komplett csapat nagyon régen, öt hete volt együtt, ezért pótolni kellett a hiányzásokat, a közösen el nem végzett munkát. Ezért is volt viszonylag nagyon rövid a karácsonyi pihenő. Hiszen öt hete annak, hogy tétmérkőzésen játszottunk, s az nagyon fontos, hogy miként tudjuk majd átvészelni együtt ezeket a dolgokat, így a keddi meccs ritmusát. Hiszen a válogatottjaink a világbajnokság után, mentálisan egy kissé lelassítottak, miután Kínából nagy megterheléssel érkeztek haza. Fel kell pörgetni őket, de a többieket is. Egyébként csak Hornyák Dórira nem számíthatunk, akinek a talpából kivájtak egy tyúkszemet, és a seb még nem gyógyult meg teljesen. Nem szeretnénk, hogy felszakadjon, ezért sem lép pályára Dunaújvárosban. De a keddi találkozó után sem lazítunk, így szerdán futóedzés, úszás és masszázs lesz a program, majd csütörtökön két, pénteken pedig egy edzést tartunk. Kell, mert január 3-án Hódmezővásárhelyen már bajnokin játszunk, s az számunkra nagyon fontos lesz - mondta Bakó Botond vezetőedző.

Forrás: www.sportandmedia.com