Sporthírek

Ez a két pont nagyon kellett

Ez a két pont nagyon kellett
Egy gólos, 29-28-as győzelmet aratott a Tatabánya Carbonex KC Csurgón, a Budapest Bank kézilabda Ligában. Fontos két pontot szerzett a csapat, hiszen a szombati rivális a találkozót megelőzően egy ponttal a tatabányaiak előtt állt.


Nagy Tamás, a Tatabánya irányítója


- Nem volt egyszerű győzelem, bár nem lepett meg minket az ellenállásuk, hiszen erre számítottunk - mondta Nagy Tamás, a Carbonex erőssége. - A kellő drukk ellenére nem úgy kezdtük a találkozót, ahogy terveztük. Elég sok gólt kaptunk, a védekezés nem állt össze, ezért hazai előnnyel ért véget az első játékrész. A második félidőben viszont jól kezdtünk, kiegyenlítettünk, majd fej-fej mellett haladtunk egészen az 55. perc tájékáig, akkor azonban kikapcsolták Diazt és Halászt is, ezzel nem igazán tudtunk mit kezdeni, az előnyünk is elolvadt, de szerencsére nem teljesen, egy gól megmaradt.

- Fontos győzelem volt, hiszen egyik riválisotokat múltátok felül.

- Valóban az volt, egy jó csapatot győztünk le és szeretnénk pénteken a Balatonfüred ellen is folytatni jó szériánkat.

- A sérültek hogy' vannak?

- Gál Gyulának tíz napos pihenőt írtak elő, ami a héten lejár, elvileg pénteken már játszhat. Iváncsik Ádám egyelőre még nincs bevethető állapotban.

Forrás: www.sportandmedia.com