Ez sem lesz könnyebb
„Ismét nehéz mérkőzés előtt állunk, hazai pályán, a közönség, pedig elvárja, hogy nyerjünk. A szombati találkozónk után gyorsan jön a mostani, de azt gondolom, ennyi idő elegendő volt csapatom regenerálódásához. Amennyiben ezt a meccset is hoznánk, akkor egy riválist le tudnánk szakítani. - mondta Csank János a Zete vezetőedzője. Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogyha ezen a mérkőzésen és a Haladás elleni összecsapáson esetleg eredményes lenne az ETO, akkor a nyakunkra jönne, de jelenleg ezzel nem akarunk foglalkozni. Egy célunk van, hogy szurkolóinkat kiszolgáljuk, támadnunk kell, de közben arra is figyelünk, hogy a győriek veszélyesen kontráznak. Ennek az a veszélye, hogy eleve nekünk kell kezdeményezni, és hátul fellazulhat a csapat. Meg kell találnunk a támadás és a védekezés helyes arányát, hiszen a Győrnek vannak veszélyes játékosai, akik minden apró hibát ki tudnak használni. A csapatból a szombaton kiállított Kocsárdi Gergely eltiltás miatt hiányzik, valamint a sérüléssel bajlódó Máté Péter sem áll rendelkezésünkre." - tette hozzá a szakember.
Forrás: www.sportandmedia.com