Sporthírek

Ferenczi is a Milan ellen készül

Ferenczi is a Milan ellen készül
Mint ismert, az AC Milan elleni gálameccsre a Ferencvárosból Dragóner Attilát és Lipcsei Pétert is meghívták. Nos, előbbi súlyos sérülése miatt nem lehet ott a mérkőzésen, de így is két ferencvárosi lesz ott a pályán. Mészöly Géza ugyanis a hétvégén mesternégyest szerző Ferenczi Istvánt hívta meg keretébe az olaszok elleni meccsre, amely szerdán lesz.
„Némiképp váratlanul ért a felkérés, de óriási öröm és egyben megtiszteltetés is. Jó lett volna, ha nem ilyen áron, vagyis nem Dragi sérülése miatt adatik meg ez a lehetőség. Nagy izgalommal várom a meccset, de nem félelemmel. Játszottam már életemben jó néhány világsztár ellen, megilletődni nem fogok. Sőt minden erőmmel azon leszek, hogy bevegyem Dida kapuját, ha erre lehetőséget kapok. Jó formában vagyok, ékes bizonyíték erre az a négyes, amelyet a hétvégén rúgtam a Vác ellen. Tudom persze, hogy a Vácot nem lehet a Milannal összehasonlítani, de ha lehetőségem lesz rá, akkor minden helyzetből tüzelni fogok. Jó időt ígérnek, telt házat, vagyis minden adott, hogy egy remek kis meccset játsszunk a világ egyik legjobb klubcsapata ellen. Szeretnénk szórakoztatni a közönséget és nem leszünk pofozógépek, ezt megígérhetem."

Ferenczi István


Forrás: sportandmedia