Sporthírek

Fiatalok a felnőtteknél a Honvédban

Fiatalok a felnőtteknél a Honvédban
Egyre közelebb kerülnek a Honvéd akadémistái a felnőtt csapathoz. Az idősebbik korosztályból (U17) Vólent Roland Hódmezővásárhelyen, majd egy héttel később Nagy Armand a listavezető Érd ellen mutatkozott be az NB III-as csapatban. A Szalai László vezette akadémiai stáb kiváló munkáját bizonyítandó, nemrégiben négy fiatal, Nagy Armand, Moga Sergiu, Vólent Roland és Czár Richárd vett részt a felnőtt csapat edzésén. Kíváncsiak voltunk Sisa Tibor véleményére a fiatalokról.
„Korábbi klubjaimban heti egy-két alkalommal felhoztam a kerethez a tehetséges játékosokat és figyelemmel kísértem a fejlődésüket. A Magyar Futball Akadémia kiválasztási rendszerének, illetve a szakmai stáb kiváló munkájának köszönhetően több korosztályos válogatott játékosa is van a Honvédnak. Egyeztettem a tulajdonossal George F. Hemingway úrral és az akadémia igazgatójával, Szalai Lászlóval. Mindketten partnerek voltak abban, hogy az akadémia növendékei esetenként a felnőttek edzésein részt vegyenek. A négy fiú jó benyomást tett rám, biztos vagyok benne, hogy belátható időn belül - akár már a nyáron - a felnőtt csapat keretében találkozunk némelyikük nevével."

Forrás: sportandmedia