Sporthírek

Filó Tamás: Maximálisan odatesszük magunkat

Filó Tamás: Maximálisan odatesszük magunkat

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata - Rabóczki (Kunsági) - Vukmir (Takács), Szmiljanics (Szimics), Banjamin, Filó - Dobos (Fazekas), Lungu (Horváth), Maróti (Genito), Diego (Rivera) - Sztojakovics (Abass), Arsenijevics (Moriera) - szerdán 1-0-ra kikapott hazai környezetben a román II. osztályban listavezető Piatra Neamt csapatától. A mérkőzésről és a szombati Ligakupáról Filó Tamást (a képen balra), a Honvéd baloldali védőjét kérdeztük.

- Olyan meccs volt, ahol egyik csapatnak sem volt igazi gólhelyzete, riválisunk is egy pontrúgás után talált be a kapunkba. Kissé fáradtak voltunk, míg az ellenfél gyors és erőszakos csapat benyomását keltette - mondta a játékos, akit az utóbbi mérkőzéseken, Benjaminnal együtt nem cserélt le Pölöskei Gábor vezetőedző.

- Vincze Zoltán sérülése után szinte egyértelmű, hogy ön lesz a Honvéd balbekkje. Nem szokatlan?

- Úgy néz ki, hogy valóban én töltöm be tavasszal ezt a posztot. Igazából nem szokatlan, hiszen eredetileg is itt játszottam, itt kezdtem, csak amikor Tatabányán fociztam, Sisa Tibor vitt a belső védő posztjára. Tavaly is volt 4-5 olyan mérkőzésem a Honvédban, amikor a bal oldalon fociztam. Nem jelent problémát, nem idegen, de át kell programoznom az agyamat.

- Szombaton, az FC Fehérvár elleni Ligakupa találkozó lesz az idei első tétmérkőzésük. Mi várható?

- Minden felkészülés során nagyon várja az ember az első tétmérkőzést. Így vagyunk mi is ezzel a Honvédnál. Most eljött az ideje. Számunkra nagyon fontos lesz az a meccs, hiszen szeretnénk a Ligakupa végső győzteseként ünnepelni. A klub tulajdonosa is elvárja tőlünk, hogy maximálisan odategyük magunkat. A pénzdíj is motivál, de az erkölcsi elismerés is sokat jelent.

Forrás: www.sportandmedia.eu