Fodor sérülten is játszana
„A hazai találkozón ágyékhúzódást szenvedtem. Dankó Mihály rehabilitációs edzőnk szerint viszont nem komoly a sérülésem, szerinte csak izomfáradtságról van szó. Kivizsgáláson nem voltam, edzettem tegnap a többiekkel és nem éreztem komoly gondot, úgyhogy ha rajtam múlik, akkor vállalom a játékot. Jól játszott a csapat az első meccsen, megérdemelten szereztünk két gólos előnyt, de a legfontosabb, hogy nem kaptunk gólt. Reális esélyünk van a továbbjutásra, de az MTK-val vigyázni kell, mert nagyon jó csapat. Szerencsénk is volt Debrecenben, a hazai kapufa kétszer is kisegített bennünket, de a focihoz szerencse is kell és mi megdolgoztunk érte. Jó lenne ismét kapott gól nélkül abszolválni a meccset, de a góllövésről sem mondunk le. A találkozó után Budapesten lesz az évzáró vacsoránk, jó lenne úgy asztalhoz ülni, hogy a legjobb négy között vagyunk a kupában."
Forrás: www.sportandmedia.com