Fradisták vezető pozícióban
A tervek szerint vezetni tanul a közeljövőben a fél Ferencváros.
Tóth Bencén és Megyeri Balázson kívül az afrikai légiósok: Dramane, Bamba, Lamine, a Wolfe fivérek és Morrison is az edzések között autót vezetni tanulnak.
- 19 éves vagyok, épp itt az ideje, hogy megtanuljak vezetni. Belefér délutánonként, vagy két edzés között van annyi időnk, hogy beüljünk az iskolapadba, meg az oktató mellé az autóba. Nyárra már lesz is jogsim, sokkal könnyebben fogok tudni közlekedni. De a legfontosabb persze a foci. Épp a napokban zrikáltak a csatárok, hogy nem sűrűn lövök gólt. Mondtam nekik, hogy 3 méterről kotorják be ők a labdát a hálóba. Én megpróbálok minél szebb gólokat lőni, lehetőleg távolról. Sokat gyakorlom messzebbről a kapura lövéseket, szerencsére a lövő erőm megvan hozzá. Ferenczi Pistáék meg rúgjanak sok kicsi, csúnya gólt. Végül is mindegy, csak mindig a Fradi nyerjen. Úgy, ahogy a Tököl ellen. Persze ez nem volt erőfelmérő, mert semmilyen szinten nem tudták velünk felvenni a versenyt. Majd szombaton a Bőcs ellen eldől, hogy hol is tart a csapat. Kirobbanó erőben vagyunk az alapozás után, a vasgolyót is átharapjuk, átfutunk mindenkin, de ez nem biztos, hogy elég. Nekünk játszanunk kell szó szerint, hiszen a közönséget szórakoztatnunk is kell. A Bőcsnek is neki fogunk menni, de ez természetes hazai pályán. De különben is, nincs kitől félnünk, még az első osztályban sincs kitől tartanunk - mondta Bence.
Forrás: sportandmedia