Góllal nyitott a gólkirály
A támadó labdája azonban némiképp furcsán, szinte alig vánszorgott át a rákospalotai kapu gólvonalán, pedig Waltner mintegy három méterről lőhette rá.
- Alomerovic remekül tálalt középre. Megpróbáltam egy lövőcsellel becsapni Szántai Leventét, aki egy kicsit be is mozdult, és így maradt lehetősége arra, hogy visszavetődjön. Én pedig megcsúsztam, és majdnem ráfizettem a látványosnak ígérkező megoldásra. Szerencsére azonban a vendégkapus már csak a gólvonalon túl érte el a labdát, és a játékvezető egyből középre mutatott.

A lefújás után vezetőedzőm, Csank János meg is jegyezte, hogy ilyenkor akkorát kell rúgni a labdába, hogy szakadjon ki a háló, nem szabad színezni a játékot. Igaza volt, egy pillanatra én is megijedtem, amikor láttam, hogy Szántai visszavetődik a lelassuló, gólba tartó labda irányába. De a végén azért jól sült el a dolog, s így elmondhatom, hogy ha nem is játszottam igazán jól, egy góllal és egy gólpasszal kezdtem a tavaszi szezont. - tette hozzá Waltner.
Forrás: sportandmedia