Győzelemmel kedveskedne a csapat, edzője jubileumához
Pénteken a Győrt látja vendégül a Budapest Honvéd. Hercegfalvi Zoltán nagyon szeretne már hazai pályán is győzni.
- Elcsépeltnek tűnhet a „fontos meccs" kifejezés, hiszen minden mérkőzés az számunkra, de a pénteki összecsapásra ez a jelző különösen ráillik. A Győr ugyanis csupán egy ponttal előzi meg csapatunkat, és ha sikerül nyernünk akár három helyet is előreléphetünk a tabellán. Utolsó két meccsükön Bajzáték is döntetlent játszottak, mi viszont a tavasszal még nem tudtunk nyerni és ezt már nagyon unjuk. Remélem csak holnap estig. A vasárnapi Pécs elleni vereséget a Liga-kupa elődöntőjének első meccsén nem nevezném pofonnak, hiszen némiképp tartalékosan álltunk ki, ugyanis sok volt a sérültünk és többen válogatott meccset is játszottak. Ráadásul minimális vereséget szenvedtünk, teljes csapattal hiszem, hogy Pécsen is ki tudjuk vívni a továbbjutást. Visszatérve a holnapi bajnokira: én most magunkat esélyesebbnek tartom, ugyanis nagyon jó munkát végzünk Sisa Tibor irányításával és ez meghozza a gyümölcsét. Ráadásul a mester a holnapi meccsen kisebb jubileumhoz érkezik: vezetőedzőnknek a Győr elleni összecsapás lesz a 75. élvonalbeli tétmérkőzése. Szeretnénk őt győzelemmel megajándékozni - mondta Zoli.
Forrás: sportandmedia