Győztek, de ünneplésről szó sincs
Szombat délután lefocizta a Nyíregyházát a DVSC-TEVA. A Loki Rudolf (2), Oláh és Dudu góljaival 4-0-ra verte az ősi riválist és ezzel tarja a lépést az Újpesttel, aki pénteken már begyűjtötte a három pontot.
- Simábbra sikerült, mint azt vártuk.
- Valóban. Az első félidőben még szoros volt a mérkőzés, nem is játszottunk valami jól, de a másodikban ellenállhatatlanul játszott a csapat és úgy éreztem a Nyíregyháza a második gól után totálisan összeszakadt, feladta a küzdelmet, így tulajdonképpen gáláztunk a folytatásban - mondta Oláh Lóránt.
- Gondolom jó volt a hangulat az öltözőben. Ünnepeltetek is egyet?
- A hangulattal nem volt gond, viszont ünneplésről szó sem volt, hiszen ez is csak egy mérkőzés volt a sorban. A VIP-ben viszont volt egy kis állófogadás, de én kihagytam, mert közvetlenül a mérkőzés után nem tudok lenyelni egy falatot sem. De nem én vagyok az egyetlen, több csapattársam szervezete is így reagál, ha kihajtotta magát.

Amint azt Oláh Lóránt is megfogalmazta, 2-0 után összeszakadt a Nyíregyháza. Rudolf második gólja és Dudu kegyelemdöfése már csak hab volt a tortán.
- A barátnőmnek ajánlom a gólomat, de az ünnepléssel csak óvatosan, majd akkor, ha szép sorjában szállítom a gólokat - tette hozzá Dudu.
Forrás: sportandmedia