Sporthírek

Hagymási: erre senki sem számított

Hagymási: erre senki sem számított
Bár a mérkőzést megelőző interjúkban tagadta, Aczél Zoltán  mégis csak iszonyatosan készült a REAC elleni találkozóra. A mérkőzés aztán abszolút nem úgy alakult, ahogy arra a siófokiak számítottak, ezért tökéletesen érthető, hogy Aczél Zoltán magába fordult és kikapcsolta a telefonját.

- Nem érted el a Zolit? - kérdezett vissza Hagymási Zoltán, a Siófok pályaedzője.

- Ki van kapcsolva, gondolom most egy picit maga alatt lehet.

- Hát igen, egyikőnk sem erre számított, ezért elég kényelmetlen volt a kispad Rákospalotán. Sajnáljuk, hogy ezt látta a tulajdonos, mert mi ennél többre vagyunk képesek. És attól különösen fájó ez a vereség, mert olyan eredmények születtek a környezetünkben, hogy felzárkózhattunk volna. Pedig semmiféle jel nem utalt erre. Úgy éreztük, hogy rajta van a csapat a mérkőzésen, a felkészülés során is minden rendben ment. Valahogy mentálisan jobb volt az ellenfél és jobban is akart. Egyébként nem volt jó meccs, szerintünk nem is ütötte meg az NB I színvonalát.

- Szóval lelkesedésben múlta felül a REAC a Siófokot?

- Hát egy kicst motiváltabbak voltak, jobban haraptak. De nem hiszem, hogy azért, mert kedd-szombat ritmusban játszunk. Fizikálisan nem tűnt fáradtnak a csapat, ezt bizonyítja a 87. percben szerzett szépítő találat is.

- Elérhető még a végcél?

- Mi a Zolival úgy gondolkodunk, hogy igen, még mindig bent lehet maradni. De ebben az ilyen vereségek már nem férnek bele. Egy Haladástól, egy Fehérvártól, egy Újpesttől ki lehet kapni, na de a REAC-tól?! Azért is különösen fájó ez, mert mi a Zolival azért dolgozunk, hogy ha esetleg mégis felettünk húzzák meg a vonalat, akkor is egymás szemébe tudjunk nézni.

- A kupaszereplés most felértékelődhet.

- A mérkőzés után mi is arról beszéltünk, hogy remélhetőleg ez a vereség összekovácsolta a csapatot és elgondolkodnak. Holnap felszabadultan kell játszanunk, nincs veszítenivalónk. Nem hiszem, hogy a Honvéd jobb formában van, mint mi.

- Veszítenivaló azért éppenséggel akad. Hiszen  ha a bajnokságban nem, legalább a kupában lehetőség még adott.

- Nehéz, hiszen hátrányban vagyunk. Természetesen meg fogunk tenni mindent. Ha így nézzük, akkor valóban felértékelődik a mérkőzés.

Forrás: sportandmedia