Hatpontos presztizsmeccs
- Zoli elég profi szakember, biztos, hogy nem csinál ebből presztizskérdést, hanem az adott csapatával szeretne nyerni a REAC ellen. Ugyanakkor biztos, hogy van benne némi feszültség, hiszen eléggé kötődik Rákospalotához, az első csapata volt az NB I-ben, szép éveket húzott ott le, de biztos vagyok benne, amint leültünk a kispadra, mindez eltűnik - vélekedett Hagymási Zoltán, a Siófok pályedzője.
- Nevezhetjük hat pontosnak ezt a találkozót?
- Mondhatjuk, bár nekünk mindegyik az, de ha győznénk, hat ponttal elmennénk. Biztos, hogy ők is készülnek, hiszen kit, ha nem minket akarnának megverni. De tudjuk, hogy körülbelül mire képesek, ha a Kecskemét elleni formánkat hozzuk, meg lesz a három pont.
- Az erővel is gazdálkodni kell, hiszen kedden jön a Magyar Kupa visszavágó, nincs sok idő a regenerálódásra.
- Ettől szép ez a játék. Most jön a szakma a mi részünkről, a terhelés-pihenés arányának a megszervezése. De minden csak akkor működhet, ha a játékosok is partnerek ebben.
Forrás: sportandmedia