Sporthírek

Horváth András: Jól ismertem Ronaldinhot

Horváth András: Jól ismertem Ronaldinhot

Teljesült Horváth András álma, a ZTE FC kétszeres válogatott középpályása a kezdő tizenegyben léphetett pályára, egyedüli zalaiéként a Ligaválogatott színeiben az AC Milan ellen. A játékos előkészítette az első magyar gólt, majd egyszer megzörgette Kalac kapufáját is, 35 méteres lövése kis híján a felső léc alatt jutott a vendégek kapujába.

- Milyen volt az a hatvan perc, amelyet a pályán tölthettél?

- Nagyon jól éreztem magam, ráadásul volt lehetőségem lőni is, és úgy gondolom ez nem sikerült rosszul. Nem emlékszem a távolságra, ám az, biztos, hogy ez nekem lövő távon belül volt. Szerettem volna egyet mindenképpen kapura lőni, ez összejött, úgyhogy kimondottan boldog vagyok.

 

A ZTE játékosa már jól ismerte Ronaldinhot


- Milyenek ezek a sztárnak kikiáltott labdarúgók testközelből?

- Technikailag rendkívül képzett mindegyik játékos, nagyon tudják hova kell passzolni, és helyezkedni - ennyivel jobbak nálunk.

- Ronaldinho ellen már nem először léptél pályára, ugye?

- 19 éves voltam, amikor az U 20-as brazil válogatott ellen léptem pályára akkori csapatommal, már akkor is nagy élmény volt ellene játszani. Kiemelkedő, nagy tudású labdarúgó, mára már igazi világklasszissá vált, kétségtelen, lehetett látni, hogy lesz belőle valaki.

- A 2007/08-as szezonban, Olaszországban a harmadosztályú Gallipoli Calcio csapatában játszottál, esetleg volt olyan edző, vagy kupameccs, amelyen pályára léphettél a Milan ellen?

- Nem, mi kis csapat voltunk, egyedül a Serie B osztályban szereplő Bari volt a legkomolyabb ellenfelünk.

- Ettől függetlenül azért figyelemmel kísérted a nagycsapatokat?

- Természetesen, televízión és a lapokon keresztül naprakészek voltunk belőlük. Olaszországban, a reflektorfényben levő csapatok életét nyílt titokként kezelik, a média ott van mindenhol, a legkisebb eseményről is tudósítanak.

- A Milan ellen már egy kicsit a Vasas elleni hétvégi összecsapásra is tudtál hangolni egy kicsit?

- Így van, továbbra is adós vagyok a gólokkal, hiszen a Zetében még nem találtam be bajnokin. Az elsőt kell csak megrúgnom, utána már nem lesz gond, de már nagyon szeretném, ha megtörne a jég. Közel jártam ugyan hozzá szerdán, de, ha a kettőt megcserélhetném, akkor inkább a Vasasnak lőnék gólt szombaton.

Forrás: sportandmedia