Hozták a kötelezőt
- Talán nem az a jó kifejezés a találkozó kapcsán, hogy simán nyertünk, hiszen többször is vezettünk ugyan, de a Kövesd mindig felkapaszkodott. Egy súlyos sérülés is történt a mérkőzésen, Juhász Karcsi válla fordult ki, őt a mentő vitte el. Sokáig állt a játék e miatt, és az az igazság, hogy ez az ő malmukra hajtotta a vizet. Rajtunk egy kicsit már látszottak a fáradtság jelei, eléggé idény végi formában játszottunk, de szerencsére ez az eredményben nem mutatkozott meg - mondta Tamás.
Forrás: www.sportandmedia.com