Sporthírek

Hugo, a családcentrikus

Hugo, a családcentrikus

Hugo Leonardo Pereira Nascimento a DVSC-TEVA labdarúgója, az elsők között honlapunknak beszélt magánéletéről.

- Információm szerint a Vasco da Gama csapatában nevelkedtél, ahol tizenhárom mérkőzésen léptél pályára, majd a Friburguense Atletico Clube együttesében futballoztál. Miért váltottál egy harmad osztályú klubra?

- Itt van egy kis félreértés, hiszen a Friburguense nem harmadosztályú együttes, hanem az állami bajnokság első osztályában szerepel - mondta Hugo. - A Vascoban viszont nagyon szép és eredményes időszakot töltötem. Megadatott, hogy Romarióval játszam egy csapatban, sőt azon időszak alatt az U15-ös, U17-es és az U18-as válogatott mezét is magamra ölthettem.
- Ezek után miért szerződtél Debrecenbe?
- Tetszett az ajánlat, a próbajáték alatt pedig nagyon megszerettem a csapatot, a várost.
- Mindössze 21 évesen ilyen távol otthonról, egyedül, csak portugálul beszélve, nem félelmetes?
- Már nem újdonság a légiós élet számomra, átéltem ezt már korábban is. Persze az nagyon nagy könnyebbség, hogy Debrecenben rajtam kívül még van van három brazil, ami nagyban segíti a beilleszkedésemet.
- Mennyit láttál eddig Debrecenből? Szerinted milyen város?
- Leandroval és Viniciussal már felfedeztük a várost. Debrecen igazi nagyváros és az emeberek nagyon kedvesek.
- Mesélnél picit az otthoni körülményekről, a családról, ahonnan jöttél?
- Rio de Janeiroban egyik szegény családjában nevelkedtem, de otthon mindig nagy szeretet vett körül. Nagyon fontosak számomra a szüleim, a testvéreim, ezért is szeretném, ha meglátogatnának és néhány hetet itt töltenének velem.
- Meg kell majd küzdened néhány riválissal, hiszen a balhátvéd poszton hárman, de legjobb esetben is ketten vagytok...
- Nyugodt vagyok effelől. A legjobbat adom az edzéseken, bízom benne, hogy lesz helyem a csapatban.

 

Forrás: sportandmedia