Sporthírek

Idegenben sem kapott ki a Pápa

Idegenben sem kapott ki a Pápa
A tavaszi szezon első pontjait hullajtotta el Kozármislenyben a Lombard FC Pápa együttese a 6. helyezett házigazdák elleni rangadón.

Nagy reményekkel érkezett a sárga-fekete alakulat a baranyai kisvárosba, nem véletlenül, hiszen Véber György tanítványai imponáló mérleggel büszkélkedhettek. Az eddig lejátszott négy bajnokin tizenhárom rúgott gól mellett mindössze egyet kaptak. Úgy tűnik tehát, hogy a tavaszi Lombard megfelelő szerkezetű, jól összerakott csapat és ezúttal már nemcsak jó nevű labdarúgók sorát vonultatja fel, de csapatként is jól funkcionálnak. Az elmúlt forduló meglepetését okozó vendéglátókat lendületbe hozta a felcsúti siker (3-1), hiszen folytatták remek szereplésüket. A 20. percben Kresz Levente szögletből, érintés nélkül vette be az eddig kimagasló formát mutató Szűcs Lajos kapuját, s vezetését egészen a hajráig meg tudta őrizni a kék-fehér gárda. Az első félidő kozármislenyi vezetést, nagy taktikai csatát és zömében mezőnyjátékot hozott. Látható volt, hogy a hazaiak mestere, ifjabb Mihalecz István felkészítette labdarúgóit a rangadóra, a játékosok jól szűrték a pápai támadásokat, valamint bátran, önbizalommal teli fel merték vállalni a cseleket, a játékot. A 62. percben megfogyatkozott a Lombard, Tóth Gábor kényszerült idő előtt elhagyni a pályát, miután Kresz buktatásáért megkapta második sárga lapját Arany Tamás játékvezetőtől. Aztán nyolc perccel a lefújás előtt a pápaiak ügyeletes gólvágója, a télen szerződtetett Bali Péter megszerezte az egyenlítést jelentő találatot. Egy, a védelem mögé beívelt labdára Bali és Mester Tamás startolt, a támadó átemelte a labdát a kifutó hálóőr felett, majd a kapuba fejelt.

Véber György érthetően nem volt boldog a lefújás után: „Az első félidőt átaludtuk, tíz emberrel tudtunk kiegyenlítetten játszani. Az érintés nélküli szögletgól miatt nem tudom hibáztatni kapusomat, hiszen a múlt héten az ő bravúrjai kellettek a győzelemhez."

Forrás: sportandmedia