Sztár - Extrém sport

Ilija Radovics nem adja fel

Ilija Radovics nem adja fel
Amióta Lipták Zoltán a Videoton FC csapatához szerződött, az Újpesttől érkező védő stabil tagja lett a piros-kékek kezdő tizenegyének. Ez viszont azt jelentette, hogy az addig szinte állandóan szereplő Ilija Radovics kikerült onnan, tavaly ősszel zömmel az NB II-es csapatban lépett pályára, az NB I-es alakulatban csak néha jutott szóhoz. Ám szeretne visszakerülni, s ennek érdekében a téli szünetben naponta mozgott otthon, Montenegróban. Az állítólagos kölcsönadásáról ő is hallott, de nincs olyan magyar csapat, amelynek a kedvéért elhagyná a Videotont.

- Szuper volt otthon lenni az ünnepek alatt Montenegróban, ahol a feleségemmel együtt ismét találkozhattunk a családdal, a rokonsággal. De nem csak ünnepeltem, hanem dolgoztam és edzettem, sokat futottam a kondícióm miatt. Legtöbbször a rövid távú sprinteket hajtottam végre, s ezt naponta többször is megtettem. Mert szeretnék visszakerülni a Videoton kezdőcsapatába. Ennek megfelelően dolgozom az edzéseken, a célom érdekében mindent megteszek. Természetesen én is hallottam már arról, hogy esetleg kölcsön ad a klub a tavaszi szezonra, ám nem hiszem, hogy ebből lesz valami. Amennyiben mégis így történne, akkor a játék lehetőség el kell fogadnom a vezetők döntését. De meg kell jegyeznem, hogy nincs olyan klub, amelynek a kedvéért szívesen itt hagynám a Vidit - mondta határozottan Ilija Radovics.

Forrás: www.sportandmedia.com