Imre Vilmos sikeresen debütált
- Győzelmet, szoros mérkőzést és komoly csatát vártam a meccstől, s ezt vissza is kaptam - mondta az újvárosi csapat szakvezetője. - Nagyon szépen védekeztünk, a bekapott 24 gól is ezt mutatja. Viszont a gyors indításokban és a felállt védekezés elleni támadásban azért többet vártam a fiúktól. A későbbiekben gyorsítani szeretném a csapat támadójátékát, mert utólag a 29 lőtt gólt kevésnek tartom. Főleg az átlövések terén maradt még sok a csapatomban.
- Összességében azért elégedett volt?
- Igen, hiszen egy jól felkészített Gyöngyös ellen, idegenben szereztük meg a két pontot. Ezért sem figyelek más csapatra, így PLER-re sem, nem nézek hátrafelé, hiszen nálunk az alapszakasz harmadik helyének a megszerzése az elvárás. És jelenleg ott állunk, és ezt szeretnénk is megtartani.
Forrás: sportandmedia