Sporthírek

Ismét később játszik a Zete

Ismét később játszik a Zete

Üldözi idén a balszerencse a ZTE FC csapatát. Nem elég, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt az első tavaszi fordulóban nem tudtak játszani a DVSC-TEVA együttesével, a 18. fordulóra kisorsolt Gabona-Trans Kaposvár elleni összecsapás időpontja is megváltozott. Így a csapatok nem az eredetileg kiírt szombat este hat órai időpontban futnak ki a kaposvári stadion gyepére.

Történt ugyanis, hogy a másodosztály Keleti csoportjának rangadóját, az Ferencváros-Bőcs találkozót a fővárosiak világítás gondjai miatt nem lehetett lejátszani, mert nem volt megfelelő fényerő a televíziós közvetítéshez. Így a két NB I-es klub hozzájárulásával kitolták a kezdést március 16., hétfő 19 órára.

Szamosi Tamás a kék-fehérek csapatkapitánya egyáltalán nem örül ennek a változásnak.

 

Szamosi Tamás, a ZTE

 

- Megvan róla a véleményem, bár sokat nem tudunk ellene tenni, kénytelenek vagyunk az MLSZ döntését elfogadni. Az kétségtelen, hogy teljesen felborította az egész heti munkánkat, úgyhogy átprogramozta szakmai stáb a menetrendet. Holnapra pihenőt kaptunk, és pénteken edzünk legközelebb, és a hétvége minden napján lesz foglalkozás. Furcsa hét lesz az, biztos! Nagyon-nagyon hosszú lesz, mert szombaton játszottunk, és utána több mint egy hét kimarad, csak akkor léphetünk pályára tétmérkőzésen. Nehéz így felkészülni, de ennek ellenére dogozunk gőzerővel, mivel tudjuk, hogy egy nagyon fontos mérkőzés vár ránk - mondta Tamás.

 

Forrás: sportandmedia