Sporthírek

Ivancsics: Harmadszor is döntőt játszanék

Ivancsics: Harmadszor is döntőt játszanék
Szerdán, 18 órakor a Magyar Kupa elődöntőjében találkozik a Siófok és a Honvéd. A tópartiak egy 25 éves álom beteljesüléséért, a vendégek pedig renoméjuk - az elmúlt két évben mindig döntős volt a Budapest Honvéd -, illetve a nemzetközi porondra való kikerülésért szállnak harcba. Egy valaki számára ha lehet, még fontosabb lesz ez a találkozó. Ivancsics Gellértet fél évre adták kölcsön a piros-feketék Siófokra. A támadó most bizonyítaná, hogy hiba volt elengedni.

- Nemcsak számomra, Siófokon mindenki számára nagyon fontos lesz ez a mérkőzést, amelyen én szeretném bizonyítani, hogy a továbbiakban is számíthatnak rám - mondta Gellért. - Biztos, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz, hiszen a Honvéd a kupában az utóbbi időben mindig jól szerepel, kétszer is döntős volt, remélem, harmadszor ez már csak nekem sikerül a Siófok színeiben.

Forrás: sportandmedia