Jakab Péter: elvette a csapat lendületét a mély talaj
Vasárnap Gyulán játszotta első tavaszi bajnokiját az Orosháza.
Az NB III-as találkozó végül 1-1-es döntetlennel zárult úgy, hogy az Orosháza a 92. percben kapta a gólt.
- Nem úgy sikerült a rajt, ahogy vártuk, bár Gyulán úgy gondolom sok csapat el fog vérezni - értékelt Jakab Péter edző. - Jelentősen megerősödött az a társaság, Békéscsabáról igazoltak két-három játékost, de igazából mi veszítettük el ezt a találkozót, mert nagyon buta gólt kaptunk. Már az első félidőben el kellett volna döntenünk a találkozót, hiszen meg voltak a lehetőségek. A második játékrészben a Gyula nagyobb erőket mozgósított a győzelem érdekében, mi számítottunk is erre, le is kontráztuk őket, de rendre kimaradtak a helyzetek. A védelmünk egész jól muzsikált, viszont a középpályánk és a csatársorunk között nem volt megfelelő az összhang.
- Pedig a támadójátékkal nem volt gondjuk a felkészülés során, ha jól emlékszem?
- Így igaz. Inkább a védelmünk volt ingatag az edzőmérkőzések során, most viszont szilárd lábakon állt. Egyébként nem véletlen, hogy az építkezés akadozott. Sajnos a felkészülésünk során salakon, teremben, s volt olyan, hogy a pálya melletti betonúton edzettünk. Füvön, a saját pályánkon csak szombaton, a mérkőzés előtt egy nappal edzettünk először. Szerintem a mély talajú füves pálya elvette a csapat lendületét.

- Mit vár a Budafok elleni következő mérkőzéstől?
- A Budafok is rosszul kezdett, nálunk rosszabbul, hiszen 1-0-ra kikaptak. Nagyon jól kontrázó csapat, szóval résen kell lennünk, hiszen egy kontrából vertek meg minket ősszel is. Viszont hazai pályán eddig csak a Kecskemét vert meg minket, szerintem ez most a Budafoknak sem fog sikerülni.
Forrás: sportandmedia